:(

Mindenki figyelem!

Én már tudtam, hogy ennek a blognak sem lesz jó vége.
Most hoztam megint egy döntést, és ha tetszik nektek/nekem, ha nem, ez van. Befejeztem a blogolást. Ö.R.Ö.K.R.E  Már elég régóta gondolkozok ezen.. Őszintén, csak azért írtam ide bejegyzéseket, hogy megnézzem, hátha megjön a kedvem. A részt is megírtam tegnap, de nem úgy, ahogy régen tettem. Csak ültem a körmömet rágva és gondolkoztam, hogy mit írjak bele. Semmi kedvem nem volt, és egy író csak akkor írjon, ha van kedve és szereti is.

Sajnos, szégyenemre, tőlem semmi mást ne várjatok. Ugyanis még egy blogot sem vittem végig, csak egyszerűen az elején volt kedvem írni, utána meg már nem.
Viszont! Nem tudom, hogy titeket ez mennyire érdekel, de a magánblogom ugyanúgy megmaradt, tehát ha valakit érdekel, hogy mi van velem, IDE kattintva nyomon követheti az életemet. 
De azért!:) :

:)

Pusztuljak meg.
Sajnálom.

Boom! Újra itt!

Sziasztok kedves emberek, vagy emberes kedvesek! *lovesenshii*
Most már hivatalosan mondhatom, hogy elmentem az általánosból! Fingom sincs, hogy titeket ez milyen energiával tölt fel, nekem viszont ez azt jelenti, hogy újra leülhetek a gépemhez és írhatok.

Nem, most még nem jöttem új résszel, ugyanis!
Este át kellesz olvasnom az utolsó részeket, és újra írnom az egészet, mert a régi gépen rajta maradtak a fejezetek. Ez egyébként nem is baj, mert nem tetszettek nekem, és amúgy is gondolkodtam rajta, hogy újra írom.

Szóval, ma este átolvasom, és ismét belekezdek az írásba, amit szintén a Word-ben fogok végezni.
Ha minden jól megy, holnap este felkerül a következő rész végre valahára.

Mindenkinek kellemes nyári szünetet!

Szünetel!

Sziasztok! :)

Gondolom ti is észrevettétek, hogy nem nagyon adok magamról életjelet, de mint látjátok még lélegzek! Most sem egy új résszel jöttem, amit nagyon sajnálok, de nyolcadikosként elég sok dolog történik velem és körülöttem.
A nehezén már túl vagyok, gondolok itt a nyelvvizsgámra, de osztálykirándulás, bankett, tanárbúcsúztató, ballagás. Ezek még mind előttem állnak, és úgy döntöttem, hogy míg vége nincs az iskolának, új résszel nem nagyon fogok jönni.
Remélem megértitek és kitartóak lesztek. Köszönöm a kommentek, sokat jelentenek nekem, hiszen azt hiszem sosem kaptam még ennyit. Ami azért fura, mert kb jött eddig 3-4. Igen, ennyim még sosem volt. :D:D


Ui.: Mindenkitől elnézést kérek.
Ui2.: Ebben az utolsó pár hétben csináljatok sok baromságot, szórakozzatok jól az osztálykiránduláson, mosolyogjatok sokat! Éééés, valahogyan ünnepeljétek meg a holnapot, hiszen a nyár első napja lesz, és jó időt is mondanak. :)

5. fejezet - Az új "családom"

Sziasztok! Kicsi késéssel, de meghoztam nektek az ötödik fejezetet! A hibákat találtok benne, azokért külön elnézést kérek, ezt a részt is ár elég régen megírtam, de nem volt kedvem átolvasni. Eléggé elfoglalt vagyok mostanság és az írással is leálltam.
Jó olvasást!:)

 

A több mint 45 perces séta után, mindenki felcsillant szemmel pillantotta meg a nagy zöld kapukat, amik tárva-nyitva várták a táborozókat. Belülről a tábor szinte egy kisebb falunak látszott, ahol már a gyerekek vidáman szaladgáltak ide-oda. Csodálattal bámultam a fa alatt rajzolókat, vagy akár a cigánykerekező lányokat. Sosem voltam még ilyen helyen, azt hiszem erre mondják azt, hogy egyszer mindent el kell kezdeni.
- Mekkora ez a tábor? - kerekedett el a szemem, és leültem az árnyékba.
- Nem mondta osztályfőnök? Ez a tábor nem csak nálunk híres, hanem az ország minden részén. Mindenfelől jönnek táborozók a mi legnagyobb örömünkre. Nincs is jobb annál, minthogy bepasizzunk erre az egy hétre. - kuncogott össze Szimi Henivel. - Minden táborban eddig minimum két srácot felszedtünk, és ez most sem lesz másképp. Nem szokásunk megbántani senkit, de egy hét alatt ki a franc képes beleszeretni akárkibe is? - röhögött fel, én pedig lesütöttem a szemem.
- Én. - vallottam be, mire ők egyszerűen kiröhögtek. - Könnyen leszek szerelmes.
- Jaj Vio! - ült le mellém Heni. Enyhén megpaskolta a vállamat, és elvette a kezemben tartott flakont, majd belekortyolt a már felmelegedett vizembe. - Egy hét alatt senki sem lesz szerelmes, tényleg senki! Csak úgy hiszed, hogy bele tudnál zúgni valakibe, pedig ez csöppet sincs így. Maximum nagyon nagyon tetszhet neked valaki. - adta vissza az üvegemet. A hallottak után elgondolkoztam, hogy valóban mennyi igazság van ebben.
- Ja, lehet. - adtam meg magam, majd mind a hárman Némethi tanárnőhöz fordítottuk a fejünket, aki ismét beszélni kezdett.
- Nos gyerekek! Mint látjátok megérkeztünk, viszont még egy kicsit várni kellesz arra, hogy bejussunk. - mutatott Némethi az előttünk álló nagy sorra. - Körülbelül 2 csapat lehet előttünk, szóval mindenki nyugodtan pihenhet.
- Szeretnéd, hogy bemutassam a többieket? Ha jól látom akkor az osztályból mindenki itt van. - nézett végig Heni a fa alatt álló gyerekeken.
- Ja, az jó lenne.
- Szuper! Aki feltette a csomagodat, az Krisztián. Általában Krisznek hívjuk, vagy Kirinek, de a gúnyneve a Boris. Nagy csajozós fajta, mint láttad rád is rögtön rád mászott. Az évfolyamunkból szinte már mindenkivel járt, bele értve engem és Szimit is. A vele való kapcsolat mindkettőnkénél azt hiszem egy hét lehetett, de ugyanúgy jóba maradtunk, tehát nincs az, hogy jahj harizok, mert szakított velem. Semmi ilyesmiről nincs szó. Nagyon csípem a srácot, mert baromira jó fej.
- Látod azt a srácot, aki Krisz mellett áll? - vette át a szót Szimi, és feltűnően Kiriék felé kezdett mutogatni.
- Az egyedüli fiú, akin maradt póló? - kérdeztem vissza, de ő hirtelen megrázta a fejét.
- Nem. Akin egy napszemcsi van.
- Jaa, aha.
- Na, ő úgymond a fiúk csapatában a bandavezér. Elképesztően helyes és aranyos srác. A fél suli bele van zúgva, viszont azt hiszem, hogy a két év alatt maximum 3 barátnője lehetett. Őt Dominiknak hívják, de baráti körében az összes ember Hevinek szólítja. Mellette pedig... Akin egy baseballsapka van, Erik. Ő is leginkább Krisz -féle, csak vele nem jártunk. Haláli a pali, ő még Kriszen is túlszárnyal. Hogy lásd mire értem... Tavaly Erik az óra közepén felállt, és a folyékony szappant kezdte el enni. Nem fogadt senkivel és semmivel, egyszerűen így tartotta kedve, hogy szappant egyen. Valóban látni lehetett, ahogy lenyeli, de utána egy darabig nem is jött suliba. De ez csak egy ilyen sztori, voltak már ettől durvábbak is.
- Ez elmebeteg. - röhögtem el magam, miközben feléjük néztem és tovább hallgattam Szimit.
- Mellettük van még kettő ember. A jobb oldali egy vérbeli rocker, Zsombi. Gyűlöli, ha a stílusát fikázzák, vagy megszólják. A mi napjaink tök jól telnek, mert a hülye ribancoknak valamit mindig beszól az osztályunkba. Olyan veszekedések vannak... De majd te is látni fogod.
- Azok a lányok is itt vannak a táborba?
- De még mennyire! Mondom, szerintem eljött mindenki. Nem vagyunk sokan az osztályban, összesen 13-an. Vagyis most már 14-en. A b-sek többen vannak az tény, de életükbe nem lesz olyan jó az osztályuk, mint nekünk. - nevetett fel gonoszan. - Tehát Zsombi mellett pedig Gergő. Imádja az extrém sportokat. Quadozik, de minden álma, hogy egyszer kipróbálja a bungee jumping-ot. Én arra fogadok, hogy sikerülni is fog neki.. Egyszer.

Még Szimi folytatta volna tovább az osztály bemutatását, azonban Némethi egyszer csak elordította magát, hogy indulunk. Heni csak annyit szólt, hogy majd este továbbmesélik, aminek én nagyon örültem, mert ez azt jelentette, hogy egy szobában leszek velük.
- Szép napot mindenkinek! Én foglak elvezetni titeket a faházatokhoz, illetve én foglak titeket tájékoztatni, hogy mit szabad és mit nem. Nem is húznám a szót, kövessetek! - fordított hátat nekünk, mi pedig követni kezdtük a fiatal szőke nőt.

A hely valami eszméletlenül szép volt. Tele volt fákkal az egész terület, amik beárnyékolták az utat, így kevésbé sütötte a fejünket a nap, és nyavalygó 11.-eseket is alig lehetett hallani. A tábor elején volt az ebédlő, ahova gondolom minden reggel, délbe és este el kellesz majd sétálnunk a csapattal. Az ebédlő épülete mellett volt egy kisebb játszótér, ahol a kisebbek tudtak szórakozni, az épület előtt pedig virágokkal és padokkal dobták fel a környezetet. Miközben mentünk, egy focipályával, és egy röplabdapályával is találkoztunk, ahol már fiúk és lányok egyaránt meccseztek. Volt olyan hely is, ami ki volt építve szalonnasütésre, de láttunk kisebb kitaposott ösvényeket is, amik egy erdőféleségbe vezettek.
- Nem bírom. Ha most nem állok meg, akkor összeesek. - mondtam lihegve.
- Na aggódj. Nektek szerencsétek van, mert ti a tábor elején, a 6.-os faházat kaptátok. Vannak olyanok, akik a tábor végéig cipelték a csomagjukat, mert a 39.-es házat kapták. - mondta a vezetőnő, én pedig megkönnyebbülve felsóhajtottam.
- És azoknak egy nap háromszor el kell sétálniuk az ebédlőig? - döbbentem le, mire a csaj bólintott.
- Meg is érkeztünk. - állt meg hirtelen. Egy keskeny, kacskaringós járda vezetett a faházhoz, ami körül kavicsok voltak szétszórva.
- Szeretném, ha mindenki rám figyelne egy kicsit! Ott hátul is! - ordított a sor végére, ahol a fiúk ácsorogtak. - A nap minden egyes órájában vannak programok, amiket az ebédlő ajtaja előtti táblán el tudtok olvasni. Összesen kettő kötelező program van: a zászlófelvonás, és a zászlólebontás. Ezen a kettőn minden csoportnak muszáj ott lennie! A többire fel lehet iratkozni, de csak az, akinek kedve van hozzá. A reggeli 8 órától 10 óráig, az ebéd 13 órától 15 óráig, a vacsora pedig 18 órától 20 óráig elérhető. Este 11-ig lehet kint mászkálni, és szétnézni a táborban, viszont utána már senkivel sem szeretnénk találkozni, ugyanis minden éjjel járőrözni fognak. Szigorúan tilos dohányozni, illetve alkoholt fogyasztani a tábor területén! Az utolsó nap, azaz vasárnap a faházakat mindenkinek el kell hagynia 11-re, és a kulcsot le kell adni a kapunál lévő kis épületbe. Köszönöm a figyelmet! - fejezte be a tájékoztatást, és átadta a házunk kulcsát Némethinek. Mindenki megbolondulva, őrjöngve futott végig a járdán befelé, a ház felé.
- Istenem már kívülről fújom ezt a szöveget, amit mindig elmondanak. - mondta Heni, és előre ment. Mosolyogva mentem az ismét színes ruhába öltözött lány után. Reménykedtem abban, hogy ez a két lány elfeledteti velem erre az egy hétre azt a tényt, hogy apának már csak hónapjai vannak hátra.

Mikor megérkeztünk a ház elé, mindenki letámadta a padokat, hogy le tudjanak ülni. Nagy háborúk voltak azokért a rozoga padokért, de mint mindig, most is a fiúk nyertek.
- Menj innen ribi! - lökte el Zsombi gyorsan a padra igyekvő hosszú szőke hajú lányt, aki leesett a pad mellé a porba, majd hisztisen rimánkodni kezdett. A régi sulimban is voltak ilyenek, csak a szokásos dolgot nyivákolta el: én voltam itt előbb, annyira udvarias vagy, és hogy Zsombi mennyire de mennyire bunkó.
A kis szőke srác nem nagyon zavartatta magát, egyáltalán nem hatotta meg az, hogy valaki lebunkózta őt, így továbbra is kényelmesen üldögélt a padon.
- Az utolsó beszédem ma, és békén hagylak titeket. - állt fel a lépcsőre Némethi. - Remélem mindenki megbeszélte, hogy ki kivel lesz egy szobában. Mivel az ebéd 25 perc múlva kezdődik, - tekintett az órájára – nyugodtan van időtök szobát választani, és kipakolni. Annyit kérnék, hogy ne úgy, mint az állatok, törjetek be a folyosóra, hanem normálisan, lökdösődés nélkül döntsétek el, hogy ki hol lesz. Erről ennyit, viszont van még itt valami. - folytatta tovább, közben végigsiklott a szeme a tömegen, végül pedig tekintete megállt rajtam. A szívem egy kicsit gyorsabban kezdett verni a kelleténél, és a fejem is még jobban lángolni kezdett. Nem mintha nem lett volna elég az a 39 fok, na mindegy...
- Leginkább az én osztályomhoz szólnék, de hátha a b-seket is érdekelni fogja. Idén a mi osztályunk bővült egy lánnyal, akit Tornyi Violettának hívnak. Vio idejönnél egy kicsit? - intett nekem mosolyogva, én pedig összerezzentem. Ledobtam magamról a táskát, és amennyire csak tudtam, olyan lazán sétáltam ki a tanár mellé. A rémálmomat szerintem mindenki tudja: ahogy fellépek a lépcsőre, megbotlok valamiben. Szerencsére nem nem következett be.
Később rengeteg kíváncsi szem bámult rám, és várták, hogy kinyögjek valamit a számon.
- Egy pár szót mondj magadról, és utána mehettek is. - súgta oda a tanár.
- Rendben. - bólintottam. - Mint a tanárnő is említette, Tornyi Violetta vagyok, 17 éves. Vámosszabadin lakok, oda is jártam suliba, viszont magánügyi problémák miatt el kellett hagynom azt az iskolát. - mondtam, de láttam, hogy mindenki eléggé unja a sablon szöveget. - Testvérem, Balázs egy autóbalesetben már a helyszínen elhunyt, én pedig három hónapot töltöttem kórházban. - nyögtem ki rémülten, mire mindenki felkapta a fejét. Egyszer ezen is túl kellett volna esnem, viszont úgy éreztem, mintha a szívem menten kiugrana a helyéről. Reméltem, ahogyan a mellettem álló türelmes tanár nem hallja a szívdobogásomat. Féltem, hogy ugyanazok a reakciók fognak fogadni, mint a másik iskolában, ezért is remegtem, mikor kimondtam. Azonban a régi kortársaimmal ellentétben, mindenki elcsendesült, akik eddig duruzsoltak, azok is lélegzet visszafojtva néztek rám, így csak a madarak csicsergése, és a fák halk susogása hallatszott.
- Nos, ennyi elég is lesz. Köszönjük. - törte meg Némethi a kínos csendet, mikor látta, hogy több nem jön ki belőlem. Erősen megszorította a kezemet, majd reszkető lábakkal visszasétáltam a cuccaimért. Menet közben még éreztem, ahogyan pár ember engem figyel, de mikor hallották, ahogyan a kulcs kattan a zárban, mindenki az ajtóhoz tömörült.
- Ja, és még valami! - torpant meg a tanár, mire mindenki felhördült. - 13:10-kor itt a ház előtt találkozunk, és elindulunk ebédelni. - fejezte be végleg, majd kinyitotta az ajtót. Mindenki lökdösve vetette el az útjából a másikat, hogy a legjobb szoba az övéké lehessen. Mi hárman nem nagyon foglalkoztunk ezzel, a szoba az szoba, amelyik marad az lesz a miénk.

Mikor beléptem a házba egy hosszú fehér folyosó tárult elém, amelynek a közepén egy minihűtő, a végén pedig egy ablak volt, amin keresztül a napnak sugarai kivilágosították az egész helyet. Szerintem nagyjából 7-8 szoba lehetett összesen az egész házba, amik négy és öt ágyasok voltak. Mindezek mellé társult még egy fiú és egy lány mosdó is.
- Heni!! - lépett ki egy fiú, a már elfoglalt szobájuk ajtajából. - Mellettünk foglaljuk nektek, gyertek! - intett nekünk, mire mi gyorsabb léptekkel megindultunk. Lihegve estünk be a 8-as szoba ajtaján. Belül kettő kétemeletes ágy, közöttük pedig egy kisebb éjjeli asztal volt. A szoba ajtaja mellett egy szekrény, az egyik ágy mögött pedig egy nyitott ablak tátongott egy zöld szúnyoghálóval, amin egy közepes nagyságú lyuk volt.
- Hát... Nem a legjobb, de célnak megfelel. - dobta le a táskáját az egyik ágyra Szimi. - Ki hol alszik?
- Enyém az egyik lenti. - mondtam ki gyorsan, és leraktam a táskámat a másik ágyra.
- Én alszok felül. - mondta Heni, így ez meg is lett oldva.

Ledőltem az ágyra és egy nagyot felsóhajtottam. Előkutattam a vizemet, és a maradékot lehúztam egybe. A homlokomról úgy folyt a víz, mintha egy vízesés lett volna, de a két lánynál sem volt másképp..

4. fejezet - Vörös!

Bár a szavazás még 5 napig tart, szerintem elég egyértelmű a végeredmény. Hét ember kíváncsi arra, hogy Hevi hogyan szeret bele majd Violettába. Hát akkor nem is húznám a szót, mint ahogy ígértem a következő rész Hevi szemszögéből fog játszódni.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)
Ui.: Pipáljatok, komizzatok, magyarán segítsetek nekem abban, hogy tudjam vannak olyanok, akik olvassák a blogom! :)

  *Hevi szemszöge*

Képforrás: weheartit

Végre elérkezett a tábor. Sosem hittem volna, hogy valaha bármit is fogok ennyire várni. Azon kívül, hogy a haverokkal a városban csatangoltunk, semmit nem csináltunk. Mivel nem vagyunk azok a bulizós fajták, és nem szoktuk magunkat leinni a padlóig, egy disco közelébe sem mentünk. Inkább elkísértük Henit és Szimit a táncversenyeikre, Erikkel és Krisszel esténként elmentünk kosarazni, de volt olyanra is példa, hogy csak egyedül leléptem görkorizni.

Némóval, Erikkel és Zsombival már az állomáson ácsorogtunk. Egy kicsit hamar érkeztünk, ahol a gyülekező volt, így nem sok mindent tudtunk magunkkal kezdeni. Mivel kora reggel volt, mind a négyen némán bámultuk a közlekedő vonatokat, és hallgattuk a bemondó nő irritáló hangját.
- A szarnak jöttünk ilyen korán? - kérdeztem egy nagy ásítás közepette.
- Hát basszus! Ő mondta, hogy jöjjünk ilyenkor! - mutatott Erik Zsombira, aki felháborodva veszekedni kezdett.
- Nagyon nem én akartam ilyenkor jönni! A papírra rá volt írva, hogy 6:20-kor indul a vonat!
- Hogy mi van? 7:20 van ráírva, már ne is zavartasd magad! - vonta fel a szemöldökét Erik. Hát igen, csak a szokásos vitatkozások. Ezzel semmi gond nem lett volna, hogyha ezt nem az állomáson kezdik el. Az a pár ember is elég hülyének nézett minket, konkrétan le tudtam volna őket tagadni.
- Fejezzétek már be! - szóltam rájuk, és elővettem egy üveg vizet a táskámból. - Mit fogunk itt egy órán keresztül csinálni?
- Amúgy ti is hibásak vagytok! Ha tudtátok, hogy 7:20-ra van itt a vonat, akkor miért nem szóltatok? - mormogott tovább Zsombi, mire én nagyot sóhajtva beleittam a vízbe.
- Nyugi van, Rocker! Továbbléptünk, ok? - tettem el a vizet. - Dobjatok inkább egy témát. - dőltem neki a falnak.
- Csajozzatok be végre! - hozta fel Erik azt, amit mindig is szokott. Az őrületbe tud kergetni már ezzel a szekálásával, akárhányszor azt mondom, hogy mondjanak valamit, belekezd a már rutinos oktatásába.
- Mi nem vagyunk se te, se Krisz, és főképp nem Tomi! - vágta rá Némó, én pedig igazat adva neki, bólogattam.
- De annyira totál gázok vagytok! Két év alatt volt kettő barátnőd, az is kilencedikben, ennek meg – bökött a fejével Némóra – nem is volt, csak általánosban. Zsombi kivételével.. Ő boldogan él a rocker csajával, Fannival.
- Mert te aztán sokra vered magad azzal a három nőddel... - vágott vissza Némó, én pedig felröhögtem. Tény és való, hogy nekem kettő barátnőm volt csak a gimiben, de azért ő csak ne beszéljen a három műmellű cicababájával.
- Viszont én nem várom az igazit és a tökéleteset. Mert nincs olyan!
- Kajakra olyan vagy már, mint Tomi. Neked is csak a csajozás az életed. Annyi a különbség, hogy ő össze is jön velük, te meg nem.. És én nem mondtam, hogy mindenkinek jó szemmel kell néznie azt a lányt. Elég, ha csak számomra tökéletes. - szóltam közbe a vitának, mire Erik undorodva kinyújtotta a nyelvét.
- Hát ez iszonyatosan nyálas.. - fintorodott el.
- Én veled vagyok, tesó! - ütött vállon gyengén Némó. Annyira elmerültünk a veszekedésben, hogy észre sem vettük, ahogyan egyre többen leszünk az állomáson. Sokkal több ismerős arcot láttam a padoknál, a falaknál. Közöttük Erikát és Dorinát is.. Két szemét ribanc.. Egy életre elásták magukat a szemembe, és szerintem a többiek szemébe is. Erika rám mászott, Dorina pedig Némóra, csak azért, hogy lefektessük őket. Hát más ajtón kopogtattak, ha azt hitték, hogy én minden csajt csak úgy lefektetek.
- Ha ő lenne az utolsó nő a Földön, akkor sem járnék vele. - nézett Erik feléjük sandítva.
- Ilyen is létezik? - kérdeztem tőle gúnyosan, majd egy újabb vitába kezdtünk bele.
- Na jó most már fejezzétek be! Fáj a fejem! - szólt mérgesen ránk Zsombi, mire mi is beláttuk, hogy úgy sem fogunk egy hullámhosszra jutni.
- Jó reggelt gyerekek! - lépett oda hozzánk az osztályfőnök. - Hat kör futás az épület körül, ötven fekvőtámasz, és huszonöt gugolásból felugrás, és talán jöhettek a táborba. - köszöntött minket komoly arckifejezéssel.
- Tanárnő! Még nyáron is? - sóhajtott fel Erik fáradtan.
- Nyugi már, csak vicceltem veletek! - nevette el magát.
- Hála a jó égnek! - emelte az égnek tekintetét Zsombi. Nem sok jó dolog van a suliban, és kevés tanárt kedvelek, de az osztályfőnökkel kivételt tettem. Fiatal, amiből az következik, hogy jó fej és engedékeny, mellesleg a tesit és a törit is ő tanítja. Nem hiába vagyok ezekből a tárgyakból színötös. Sosem volt az a szigorú fajta, szinte még ő is tininek képzeli magát.
- Elnézést. - vette elő Némethi a csörgő telefonját, majd ellépett tőlünk.
- Huuh, na az a vöröske már valami! - pillantott meg Erik egy hosszú, hullámos, vörös hajú lányt a tömegben. Egy 40 éves körüli nővel volt, aki gondolom az anyukája lehetett. Erik a nyálát csorgatta rá, de mi csak a távolból figyeltük, ahogyan helyet foglalnak egy padon.
- Sziasztok! - érkezett meg Heni és Szimi is.
- Hali! - köszöntünk vissza.

Kicsivel később Némethi elordította magát, hogy készülődjünk, mert jön a vonat. Mi rögtön odatömörültünk a második vágány mellé, és véletlenül, komolyan mondom, hogy véletlenül... Meglöktük azt a vörös hajú lányt, aki sokkal korábban odaért, mint mi.
- Bocs. - mondtam, de ő csak elfordította a fejét és inkább hátrébb lépett. Mondhatnám rá, hogy bunkó, de szerintem csak megijedt, és inkább hátrált egyet. Egyébként Eriknek igaza volt, a csaj nem semmi...
Mikor a vonat megállt, őrültek módjára rohanni kezdtünk a foglalt kabinunkhoz. Az ajtónál Dorina apja segíteni akart, de mi inkább magunk felvittük a csomagokat a vonatra, és gyorsan lefoglaltunk egy négyüléses, és egy kétüléses részt. Némó az ablaknál ült mellettem, vele szembe Erik, Erik mellett pedig Krisz. Zsombi a mellettünk lévő kétüléses helyet foglalta el. Azt szerettük volna, ha ő is velünk tart, de nem nagyon sértettük meg ahogy láttam. Elővette a Hammerworld magazinját, és olvasgatni kezdte.
- Rakjátok már fel nekünk! - szólt nekünk Heni, aki a csomagjukra mutatva hátrafordult hozzánk. Krisz felállt a helyéről, és mielőtt még a vonat elindult volna, gyorsan felrakta a bőröndöket.

Én csak elővettem a telefonomat, és játszani kezdtem rajta. Csak sikoltozásokat hallottam, ahogyan a lányok integetve elköszönnek a szüleiktől. Nekünk ha ott lettek volna a szüleink, ha nem, nem így csináltunk volna. Végre nincsenek szabályok! Akármennyit tudok görkorizni, akármennyi kólát ihatok meg, akármennyit káromkodhatok és bulizhatok. Alaposan ki kell élveznem ezt az egy hetet.
- Hé fiúk! - hajolt át hozzánk Szimi. Én nem zavartattam magam, tovább nyomkodtam a telefonomat. - Még egy utolsót fel kéne rakni.
- Istenem, mennyi csomaggal jöttök ti?! - állt fel ismét Krisz, azonban már jóval ingerültebben.
- Micsoda csaj van itt, emberek! - huppant vissza a kék ülésre felcsigázva, mire én és a haverok a 'csaj' szó hallatára felkaptuk a fejünket. Némóval és Erikkel összenéztem, majd egy fél pillantást vetettem Zsombira is, de ő teljesen el volt foglalva a zenével és az újsággal. Valamit sejtettem... Erik furcsa arccal hátrakukkantott a két ülés között, majd döbbenten fordult vissza felénk.
- Ez a vöröske! - suttogta halkan annyira, hogy a mögöttünk beszélgető lányok ne hallhassák.
- Mi van? - kérdeztem, majd kicsit kihajoltam a helyemről, hogy rálássak a lányra. Valóban ő volt az. Éppen valamiért kutatott a táskájában, majd kihúzott belőle egy borítékot. - Tényleg ő az.
- Mondtam.
- Mi? Ti ezt honnan ismeritek? - kérdezte Krisz. Mi hárman ravaszul elvigyorodtunk.

Egész úton az a lány volt a téma. Engem már egy idő után kezdett idegesíteni, hogy ők ezen csámcsognak, de végül is egy ilyen csajt muszáj egytől egyig kibeszélni. Még akkor is, ha alszik.
Mikor elmentem a vonaton abba a roppantul gusztusos wc-be, amit amúgy kétségtelen, hogy megbántam, a lány éppen aludt a fülhallgatójával a fülében. Eszméletlenül gyönyörű volt, és elképesztően aranyos, ahogyan azt a bizonyos levelet szorongatta a kezei között. Bár a srácok tuti kinyírnának az ilyen nyálas dumáért, de a tény az tény. Nekem pedig egyre jobban tetszett.

Mikor leszálltunk a vonatról, az állomás melletti árnyékba terelődött az egész csoport. Némethi adott nekünk egy kis szünetet, mielőtt belecsapnánk a hosszú sétába. Közölte, hogy látott egy jégkrémest, akik akarnak, azok elmehetnek, csak annyit szeretett volna, hogy húsz perc múlva mindenki a helyén legyen, mert akkor indulunk.
- Szerinted szép? - kérdeztem halkan Némót, miközben kinyitottam egy újabb flakon vizet. Értetlen, összeráncolt homlokkal bámult rám.
- Az a lány. - mutattam Heniék felé, akik már be is fogadták a vöröset, és együtt siettek el valahova.
- Teljesen Heniék közé tartozik, hárman tuti nyerők. Engem jobban érdekel az, hogy ki ő. Lehet, hogy az ofő eltitkolt gyereke. - röhögte el magát. - Vagy új osztálytárs.
- Szerintem inkább az utóbbi. - nevettem fel.
- Ja, de ha belegondolsz, azt már rég tudnánk. Dorináról is már tudott nyár közepén az egész osztály, talán még az egész suli is. - vetődött le Némó a fűbe.
- Mi a téma? - állt meg felettünk Krisz.
- Hogy vajon ki lehet a vöröske. - adtam meg a választ, mire Krisz csak felnevetett.
- Én beszéltem vele. Azt mondta, hogy Vámosszabadin lakik és hogy addig oda is járt suliba. De most már Győrbe fog, szóval egy új osztálytárs.
- Vagy évfolyam. - szólt közbe Némó.
- A-a. - rázta meg a fejét. - Heni mondta, hogy a mi osztályunkba került, és hogy Violettának hívják. De mindenesetre.. Én most letámadom Szimi jégkrémét. - húzta el a csíkot Krisz. Következő pillanatban már csak annyit láttunk, hogy Szimi Krisz hátát csapkodja dühösen.
- Violetta.. - mondtam magamba halkan. Még a neve is szép, tökéletesen hozzá illik. Mi a szart beszélek én itt? Hát ez már tényleg totál gáz, és nyálas....
- Mi? - kapta felém a fejét Némó, aki ezek szerint annak ellenére, hogy Szimiék baromkodását figyeli, tökéletesen fülel felém is.
- Semmi.. - vontam meg a vállam.
- Na.. Mondjad csak! Bejön, mi? - vigyorgott, én pedig furcsán felnevettem.
- Nekem nem kell barátnő! - vágtam rá.
- Mindenki meg van? - állt fel Némethi a földről. Sosem hittem volna, hogy pont az ofőm fog megmenteni egy kínos és kellemetlen beszélgetéstől. - Akkor indulhatunk! - jelentette ki, mire mindenki egyszerűen lehurrogta ezt a megállapítást.

- Hogy bejön nekem? Ugyan már... Ő is csak ugyanolyan lány, mint a többi. Ahogy Erik mondta, tökéletes nem létezik! Igazából nem mintha keresném, csak a gimit már ki akarom húzni szerelem nélkül. Nehogy már most bukjak el, már a felén túl vagyok.. - gondoltam magamban, miközben a vállamra vettem a sporttáskámat.

A nagy kérdés..

Sziasztok, most nem egy új résszel jövök, de a héten még arra is sor kerül. Leginkább most az a kérdés foglalkoztat, hogy szeretnétek-e Hevi szemszögéből is látni a történetet. A szereplők oldalon láthatjátok a 'bemutatkozását' miszerint magát szidja amiért beleesett egy lányba. Nyílt titok szerintem, mindenki tudja, hogy ki az a lány.
Oldalt lehet szavazni, csak egy kattintás az egész, nekem viszont nagy segítség lenne, hogy lássam mit szeretnétek. :)
Előre is köszönöm, és ha jönnek szavazatok, akkor a követező részt Hevi szemszögéből írom meg.

3. fejezet - "Édes lányom!"

 Sziiasztok! ^_^
Mivel ezen a héten négy napos hétvége van (bár én egész héten nem mentem suliba), gondoltam hozok nektek egy részt. Remélem, hogy tetszeni fog! :)

*Violetta szemszöge*

Képforrás: weheartit

    Még csak most jött a neheze. Mikor sikeresen én és a csomagjaim fent voltunk a vonaton, a kabin ajtaját kihúztam, és körülnéztem. Ismételten mindenki rám nézett, viszont már kíváncsibban várták a következményeket. Pár ember „mi a szart akar már megint?” nézéssel nézte végig, ahogyan végigmegyek a szűk folyosón, mások pedig beszélgetés közben vetettek rám egy pillantást.

A kabin túloldalában láttam, hogy még van két ülés, így gondolkodás nélkül arra eredtem. A bőröndömet nem szándékoztam felrakni, így csak a lábamnál hagytam. Mivel ez a sok pakolászás eléggé kimerített, elővettem egy 1.5 literes szénsavmentes ásványvizet, és belekortyoltam. A jéghideg víz nagyon jót tett, de hűtésképpen még a homlokomhoz szorítottam a flakont.

Éreztem, ahogyan a vonat elindul, így megpróbáltam a másik oldalon lévő ablakhoz nyomulni, hogy integetni tudjak anyának. A fiúk nem nagyon fáradoztak, szerintem élvezték, hogy egy hetet az ősök unalmas szabályai nélkül élhetnek.
- Bocsánat. - kértem elnézést egy lánytól lehajtott fejjel, mikor eltoltam magamat az ablaktól.
- Violetta? - hallottam a nevem. Automatikusan felemeltem a fejemet, és meglepetésemre Heni állt előttem. - Azta.. Hát te? - kérdezte elképedve.
- Beiratkozásnál az igazgató mondta, hogy lesz egy tábor. Gondoltam eljövök, hogy hamarabb megismerjem az osztályt.
- Jól tetted! Melyik osztályba fogsz járni?
- 11/a.
- Na ne már! Azok mi vagyunk! Az ofő nem is mondta, hogy új gyerek jön. Nincs kedved átülni hozzánk? - kérdezte, mire én vigyorogva, hevesen bólogattam. Izzadtan áthúztam a bőröndömet a másik oldalról és megtámasztottam a lábunknál.
- A tanár majd csak akkor szól, amikor megérkeztünk. - ültem le Henivel szemben.
- Hé, fiúk! - fordított hátat a Heni mellett ülő lány, és feltérdelt az ülésre - Még egy utolsót fel kéne rakni.
- Istenem, mennyi csomaggal jöttök ti? - állt fel egy barna hajú fiú, aki gyorsan felrakta a csomagomat. Reménykedtem abban, hogy nem fog engem kiszúrni, de a szerencsém elszállt.
- Ki ez a csajszi? - kacsintott rám. Az én válaszom egy furcsa nézés volt, de Heni részletesebben elmagyarázta, hogy ki is vagyok.
- Ja és.. Ne vesd rá minden csajra magad, annyira azért nem vagy jóképű. - tette hozzá utólag Heni, amin én jót nevettem, a srác pedig vihogva visszaült a helyére.
- Szóval... Ő itt Teressi Szimonetta, de mi mindig csak Sziminek hívjuk. - mutatott a mellette ülő hosszú, szőke hajú lányra.
- Teressi.. Mintha már valahol hallottam volna. - gondolkoztam el, aztán hirtelen bevillant. - Jézusom, ugye te nem az igazgató lánya vagy? - kerekedett el a szemem, mire a két lány nevetve egymásra nézett, majd rám.
- Már vártuk ezt a reakciót. Nem, nem vagyok a lánya, sőt semmilyen rokoni kapcsolatban nem vagyok vele. A Teressi errefelé elég gyakori vezetéknév, de persze azért az egész családfát felkutattam, mert kilencedikben én is valahogy ilyen fejet vágtam. Senki sem örülne, hogyha az iskola igazgatójával valamilyen rokoni kapcsolata lenne. - magyarázta.
- Amíg te magyaráztál, addig én egy elég furcsa dolgon gondolkoztam. Mind a hármunk nevében benne van az, hogy ”etta”. - hozta fel az érdekes tényt Heni.

Elég sokat beszélgettünk így hárman, szerintem egy óra biztos volt. Ilyen alapdolgokat ismertünk meg egymásban, mint például ki milyen zenét hallgat, mi a hobbija. Mikor mindannyian kifogytunk a kérdésekből, elfoglaltuk magunkat.

Heni olvasni kezdett egy könyvet, mely a Csontváros címet viselte, Szimi és én pedig tipikus tinik módjára elővettük az mp3 lejátszót. Nálam annyi különbség volt, hogy a lejátszó mellé apa levele is társult. Beindítottam a Papa Roach-tól a Scars című számot, és kibontottam a borítékot. Kihúztam belőle a levelet, és olvasni kezdtem.

Édes Lányom!
Úgy ismerlek már téged, mint a tenyeremet. Látom magam előtt, ahogyan ezt a levelet az útra tartogatod, majd mikor felszálltál, kibontod és olvasod.

Mivel elbúcsúzni nem tudtam tőled, ezzel a levéllel szeretnék jó szórakozást kívánni erre a hét napra. Azonban lenne itt még más is...

Édesanyáddal úgy láttuk a legjobbnak, ha egy levél formájában közlöm veled azt, hogy már csak pár hónapom van hátra. Tudom, hogy borzasztóan nehéz a testvéred halála után ezt hallani, de erős lány vagy, és tudom, hogy bírni fogod az elkövetkezendő napokat.

Semmi szándékomban nem állt a táborodat tönkretenni ezzel a levéllel, sőt... Azt szeretném kérni, hogy amit most olvastál tekintsd úgy, mintha ott sem lenne, és kérlek szépen érezd jól magad. Hiszen egy héttel ezelőtt még vidáman énekelted azt, hogy ideje élned. Tedd úgy, tedd azt, élvezd az életet, amit eddig nem tehettél meg! Szívből kívánom, hogy szerezz rengeteg barátot magad mellé!
Sok-sok puszi: Apa.

Ui.: Az apróságot ne felejtsd el!

Egy, vagy talán több kósza könnycsepp folyt végig arcomon. Gyorsan letöröltem, hogy senki se lássa boldogtalanságomat, majd összehajtottam a papírt és a térdem közé szorítottam. Belenéztem a borítékba, hogy még mit tartalmaz, de a látásom folyamatosan elhomályosult a könnyektől, hiába törölgettem a szememet percenként. A borítékból egy szív alakú kulcstartót húztam ki, ami köré egy masni volt kötve a hátuljába pedig bele volt karcolva, hogy Never give up. Legelőször elgondolkoztam rajta, hogy vajon apa honnan tud angolul, de egy fejrázás után ezt a gondolatot elhesegettem, a kulcstartót pedig a nadrágomra helyeztem fel. Nagyon tetszett, ahogyan ott csüng a lábamnál, és el is határoztam, hogy ez lesz a szerencseszívem.

Ismét megpróbáltam letörölni a könnyeket az arcomról, azonban amikor ezt akartam tenni, Heni pont felnézett a könyvből, így eléggé feltűnően, hirtelen lehajtottam a fejemet.
- Valami gond van, Vio? - tette félre a könyvet, majd odahajolt hozzám.
- Nem. - mondtam elcsuklott hangon. Ez volt az a pont, ahol már egyszerűen képtelen voltam leplezni a szomorúságot, így egy idő után felemeltem a fejemet. A szemeim megint megteltek könnyekkel, és akár a záporeső, úgy csurogtak végig az arcomon.
- Jahj, ne már! Nem szeretem, ha valaki sír és szomorú. - biggyesztette le a száját, mire kényszeredetten felnevettem.
- Halkabban kérlek. Nem kell mindenkinek tudnia, hogy bajom van. - kértem meg szépen, mire ő bocsánatkérően bólintott.
- Elmondod mi a baj? - simította meg a karomat kedvesen, de én csak megráztam a fejem.
- Nem szeretnék róla beszélni, nem gond? De nagyon köszönöm, hogy ilyen segítőkész vagy. - pakoltam el a borítékot a táskámba.
- Rendben, megértem. - nézett a szemembe, később pedig újra belemerült a könyvbe.

A sírás annyira lefárasztott, hogy talán tíz perc múlva el is aludtam a vonaton. Az álmom összesen öt perces volt, ha nem kevesebb, de én ezt is sokra értékelem. Balázs szerepelt benne.. Én egy füves mezőn zokogtam, Balázs pedig mellém állt, és annyit mondott, hogy minden rendben lesz. Aztán a másik percben meg már úgy éreztem, mintha egy állatkertben lennék, viszont ez már cseppet sem álom volt. A fiúk igen érdekes hangokat adtak ki magukból annak örömére, hogy megérkeztünk.

Megdörzsöltem a szememet, és megkértem azt a srácot, hogy vegye le a csomagomat, aki fel is rakta.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
- Bármikor. - mondta, majd levette a sajátját is. - Egyébként, hova valósi vagy?
- Vámosszabadi vagyok, csak eddig annyi, hogy nem Győrbe jártam suliba. - mondtam és nagyon reméltem, hogy nem fog rákérdezni, miért váltottam sulit. Na most vagy meghallgatta Isten a kéréseimet, vagy a fiú látta rajtam, hogy nem kéne megkérdezni, és nem feszegette ezt a témát. Nem mintha nem hinnék Istenben, de szerintem az utolsó lesz a nyerő válasz.
- És téged amúgy hogy hívnak? - kérdeztem rá, mert az oké, hogy a fél osztály már tudja, hogy én ki vagyok, és hogy hívnak, de én senkiről nem tudtam semmit.
- Boros Krisztián. És igen, szeretem a bort. - vágta rá gyorsan. Felnevettem, hiszen pontosan ezt akartam megkérdezni tőle. Gondolom jó párszor megkérdezték, így már magától hozzáteszi ezt a nagyon fontos információt.
- Van is nálam, de csak psszt! - súgta oda.
- Tartom a számat. - válaszoltam halkan, szórakozottan.

Mikor leszálltunk a vonatról a fülledt nyári délelőttbe, mindenkinek az volt a legelső dolga, hogy egy árnyékot keres. Szerencsénkre a közelben volt egy hatalmas fa, aminek az árnyékában mindannyian el tudtunk férni.
- Csendesedjetek el egy kicsit! - emelte fel a hangját Némethi. Nem mondanám, hogy mindenki rögtön csendben maradt, de nagyjából sokan figyeltek a tanárra, aki ismertetni akarta a menetet.
- Egy kicsit pihenünk itt az árnyékba, ha jól láttam akkor itt az állomáson van jégkrémes, menjetek el ha szeretnétek, viszont senki ne menjen egyedül! Húsz perc múlva mindenki legyen itt, és elindulunk a tábor felé! - adta ki Némethi, majd ő is leült és enni kezdett.
- Jössz jégkrémezni? - halászta ki Szimi a pénztárcáját a táskájából.
- Persze!

Felraktam a napszemüvegemet, hogy a nap sugarai ne bántsák annyira a szememet, majd Szimi, Heni és én elindultunk a jégkrémes felé. Mikor megvettük rögtön vissza is mentünk a cuccainkhoz, és leültünk a fűbe.
- Jobban vagy már? - kérdezte halkan Heni. Legbelül nagyon-nagyon jól esett, hogy ennyire érdekli mi van velem, pedig még szinte nem is ismerjük egymást.
- Igen, köszi. - mondtam, közben felbontottam a jégkrémet.

A következő pillanatban, már arra lettünk figyelmesek Henivel, ahogyan Szimi Krisz hátát csapkodja, amiért leharapta a fele jégkrémét.
- Hagyjál már! Lefagyott az agyam, nem kellesz még te is! - szólt rá Szimire, aki még egy utolsót csapott a hátára, majd ott hagyta.

- Mindenki meg van? - kérdezte pontosan húsz perc múlva Némethi. - Akkor indulhatunk! - jelentette ki, mire mindenki egyszerűen lehurrogta ezt a megállapítást. Szerintem a 35 emberből 30 tuti el lett volna egy hétig akár itt, az állomásnál is.

Nagyot sóhajtva vettük fel a motyónkat a földről, és indultunk neki az útnak. Mindenki kezében minimum egy-egy flakon vizet lehetett látni, a napszemüveg mindenki fején csak úgy virított, némelyik fiú pedig már félmeztelenül sétált a melegben. Az időjárást leszámítva a jó kedv továbbra is fennmaradt, így ebben nem volt hiány.